Valakivel történt már, hogy mikor már azt hitted nem talál meg, magával ragadott egy idegen, egy hihetetlen vággyal rád törő, cibáló erő, mely már megint nem hagy nyugodni?
Tegnap este hihetetlen élményem volt!
Iszogatás közben, előszöri táncból, simulás, majd csók lett...
És megint csak egy szar, szemét, gecinek érzem magam...
De hogy milyen elementáris erők ugrasztottak minket össze! Vagy csak a pia volt?
Tényleg? Mikor, hogyan? Mikor még sosem történt ilyen a piától? Mikor még a saját gátlásaimat sem tudom feloldani alkohollal? Akkor még miért és hogyan?
Majd végigbeszéltük az éjszakát... majdnem megtörtént a visszafordíthatatlan... majdnem. Nem tudom mi, de valami meg tudott állítani minket. Le tudtuk magunkat beszélni arról, hogy tovább lépjünk. De nehéz volt.
És amit megbeszéltünk, amit megosztottunk egymással... annyira azt hittem le tudom írni, de megint csak elmém zsákutcáiban bolyong az írói vér...
Hasonló beállítottságok, érdeklődés, spirituális szemléletmód, szenvedélyesség, hasonló történelmi-nyelvi-bármi alapok! Vagy csak érzékeim csapnak/csaptak be, és lehet, hogy csak nagy részegségben estem szívem magányos csapdájába?
Lehetséges lenne, hogy csak párkapcsolatom hideg, távolságtartóssága, elidegenülése miatti frusztráció tört felszínre? Ajjj.... fürödtem az illatában, befaltam a zamatot, belekóstoltam a lelkébe, elmerültem szenvedélye kis lángjaiban, mert jajj lett volna nekem, ha teljesen bekebeleznek a lángok! Ha csak egy kicsit is több idő, több mozdulat... és már nincs visszaút!
A szakadék szélén ugrassz, vagy meghátrálsz mint egy gyáva kutya!
Én meghátráltam, mert a társadalom, és az etika láncai húztak vissza, hogy amit teszek, érzek, gondolok: ROSSZ.
Persze ha úgy gondolkodom, ahogy régi exem mondta volt és szerintem ez sok vallási/filozófikus és egyéb mester és könyv állítja, ne kövess el olyat, amit magadnak sem szeretnél.
Ne adj olyat, amit kapni se örülnél.
De én megint rossz voltam. Oké nem léptem át a határt... de magamban megtettem, szívemben megtettem.
Felraktam a fém asztalra és felnyitottam a szikével. Brutálisan, véresen, ahogy az jól esik. Trancsíroztam...
És ez fájni fog... mindkettőnknek.
És megint csak hülyének érzem magam, de le kellett írnom... ki akartam írni magamból, hátha az segít.
Mert nem tudom hogyan nézzek drágám szemébe, hogy fürödjek vásott illatába megint, hogy csókoljam és szeretkezzem vele, mikor megtörött áruló énem csak másra vágyakozik!
Miért? Miért teszed ezt szív!
Miért törtetsz mindig idegen babérra... ha csak leesni lehet a tündérlétráról, mert felmászni még nem tanultál meg!
De mi van ha mégis?
Mi van ha ez az amire egész életemben vágytam?
Ha Ő a párom, az elveszett felem, melyet keresgéltem sokezer életen át!
Annyira úgy érzem!
És annyira bolond vagyok... :)
