Hétfő (04.14.):
Korán keltünk, majd elgyalogoltunk Thunga suliba holiday reading club-ra. Sok-sok kölyök volt ott (chichewa csoportban 80, angolt olvasók között olyan 24).
Utána elmentünk Nkaombebe, ott meg nem volt senki, egy tanár mondta nekünk, aki épp a 8.-asoknak adott órákat, akárcsak a másik suliban is. Érdekes, hogy szünet alatt vannak óráik…
Szóval utána haza dzsaváztunk. :)
Kedd (04.15.):
Ma Chimkwende és Bvumbwe sulikba tettünk látogatást, de egyikben sem volt egy teremtett lélek sem. Sőt a húsvéti szüneti olvasós klubunkról sem volt sehol sem a poszter, amit készítettünk. Megkérdeztük boltost átadta-e tanároknak, ő azt mondta igen, de mégsem volt ott senki! K. játszott 3 kis kölyökkel, amíg vártunk ott pár órát, majd elmentünk másik sulihoz is. Ott találkoztunk egy tanárral, de ő mit sem tudott a programunkról! Megvártuk a kellő időt, tehát délig ott üldögéltünk és beszélgettünk, fotózgattunk (játszottam a fényképező színválasztós és egyéb opcióival, tök jó!). :)
Végül elmentünk a kis piacra, s vettünk pár zöldséget, és hazasétáltunk.
Szerda (04.16.):
Megint Thunga és Chimkwende. Reggel az irodában kicseréltük a könyveket újabbakra, mivel már mindet olvasták a gyerekek, így kicsit el is késtünk suliból, de mintha fel sem tűnt volna nekik. (ahhoz képest, hogy ők fél-1 órákat szoktak késni, a mi 15 percünk…)
Aznap én mentem az angolos csoporthoz akik 29-en voltak, a chichewa kb 60 volt.
Hétfőn bevezettük, s azóta is ezt csináljuk: először csoportokban olvasnak a gyerekek, hangosan egymásnak, egy-egy oldal után továbbadva a könyvet. Majd a második órában kiszólítunk egy-egy nebulót, hogy hangosan olvasson fel az egész teremnek. Itt kiváltképp kedvelték ezt, nem úgy, mint otthon. Ha jól emlékszem nálunk ez inkább fenyítésképpen, legalábbis büntetésként volt, hogy az osztálynak kellett hangosan felolvasni. Itt egy idő után csoportosan jelentkeztek, akik folytatni akarták.
Nkaombeben megint nem volt szinte senki, csak a 8.-asok, de a tanárnő összeterelt nekünk négy kiskölyköt, hogy ők akarnak olvasni, csak nem beszélnek angolul. Sebaj, olvasni azt tudnak! Bevezetett minket egy terembe, a 8.-asok mellettibe. Kezdetben csak ez a négy gyerek olvasott ott, majd többen is jöttek, hogy ők is akarnak. Végül már vagy 20-30-an olvastak ott. Mind a 3 fajta könyvet, amit vittünk (két chichewa, egy angol). De nehéz volt őket fegyelmezni, mivel a termen kívül ott álldogállt még egy rakat, s azok csak hangoskodtak és zavartak, meg ugyebár ezeken a lyukacsos téglákon (ablakszerűség, de annyi fény nem ön be rajta) keresztül nézegettek befelé.
K. végül kiment, s egy csapat ovis kinézetű gyerkőcnek olvasta fel hangosan az egyik chichewa könyvet.
Délután összepakoltunk, összekészülődtünk a holnapi nagy utazásra, a TÓ-hoz tett „nyaralásunk”-ra.
Thunga suliban jó volt a térerő (hisz közel a torony), így telómról meg tudtam nézni, amit még Natyval beszéltünk Monkey Bayről, meg árakról, egyebekről facebookon. Még mindig nincs netünk.
Oké volt egy kicsi, de annyira rossz, hogy gmail-t csak megnézni tudtam, írni nem, s face-en sem tudtam egyebet, mint a főoldalt behozni… aztán feladtam. (persze A. megint tudott sok dolgot csinálni, és én „hogy-hogy nem?”, baszódjon meg! Ha nem foglalná le az egész netet azzal, hogy mindent csinál, egyszerre ki tudja hány programja fut az ő tökéletes Apple gépéről… talán más is tudná használni, de persze nem…)
Csütörtök (04.17.):
Este elkészítettük a szendvicseket (kenyér hagyma-paradicsom és főtt tojás), így azzal nem kellett bajlódni.
Reggel nehezen keltünk, így kocsit le is késtük.
Tehát maradt a gyaloglás Thungáig. Onnan minibusz Limbebe. Kicsit piacoztunk, K. vett banánt és narancsot (annak mondják, pedig zöld és tök más íze van). Végülis ez a narancs nem volt rossz, kellemes illata volt és ízre is hasonló volt, mint aminek kellene lennie.
Piac melletti buszrengetegben megtaláltuk a Monkey Baybe vivő buszt, és végül az eredeti (Wilfred azt mondta maximum 3500-nak kell lennie) áron el tudtunk indulni. Mármint még várnunk kellett olyan 1-1,5 órát, míg végre megtelt a busz, s olyan fél 11-kor elindultunk, de aztán mentünk, mint a meszes csiga! Szerintem ritkán száguldottunk 100km/h alatt! Mármint városon kívül, de falvakban sem lassultunk le igazán 50-re… Telefonom inkább fotózásra használtam, mint olvasásra (Gyűrűk Ura), mivel gyönyörű tájon vágtunk át. Zomba hegyei pompásak voltak! És az ottani falvak-városok is mások, de nem annyira, mint a tóhoz közeliek.
Ja útközben majd bepisiltem, mert ugyebár inni azt ittam, de amikor rámjött, és még állt a busz, nem mentem el, utána meg már nem volt lehetőség. De egy faluban, ahol kiszállt valaki én is kiugrottam, s sprinteltem egy fáig! ;)
Így addig annyira nem volt élvezetes az út, egyébként is meg volt tömve általánosan a minibusz.
Azt hittük hosszabb lesz az út, de végül 3 után pár perccel megérkeztünk Monkey Baybe (előtte Mangochiban át kellett szállni, másik minibuszba, s akkor volt egy kis kavarc. És az idióta sofőr mindenkinek dudált az úton, szóval elég idegesítő volt az a 60km-es szakasz! Ráadásul a Mangochi-Monkey Bay járatot jobban dugigtömték emberekkel, mint úgy általánosságban, szal baromi kényelmetlen is volt.)
Egy fehér fószer, aki Mangochiban szállt fel, elkalauzolt minket a Mufasa Lodge-ba (amit Naty is javasolt). Egyébként Paul ír és feleségével Freidaval – aki norvég – utaznak keresztül Dél-Afrikától, Zimbabwe, Zambia, Malawi, Etiópiába, nászutazásként. A szálló nem volt rossz. A különszoba 10000kwacha/éj, a 6 ágyas szoba csak 3600, de inkább a privátot választottuk, meghát, így a cuccainkért sem kell aggódni folyton. Kaját nem kértünk, mert mint Naty is megmondta előre, drága volt (2500 egy vacsi), inkább elmentünk a faluba, s ott ettünk sültkrumplit 200-ért!
A szálloda, vagy mi a tó partján volt, a faluból ki kell gyalogolni, elkanyarodni a domb mellett, s a nádas szélén követni az utat addig. A háztól kb 10m-nyire van a víz. Nagyon szép hely, s mint a neve is mutatja: majmok is rohangásztak mindenfele! :) Tök cukik voltak! :D
Peoples-ben bevásároltunk kaját holnapra, meg estére is.
Tök fura, hogy itt mindenki iszik és cigizik! No meg nem csak cigit szívnak…
Paulék folyamatosan itták a sört, ami mint megtudtam 500kwacha, szóval jó kis summát lerakhattak a fogadósnak, meg már 3 hete ott voltak.
Volt még ott pár fehér, meg egy-két fekete is, mármint a szállón.
Szúnyog viszont nem volt olyan sok, mint vártam (hiszen két öböl között, nádas-sás mellett vezet az út, s közel-távol egy csomó víz…).
Korán elaludtunk, hiszen fáradtak voltunk a hosszú utazástól.
Péntek (04.18.):
Reggel fél 6-kor felkeltem, mivel elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt.
Aztán kiültem csodálni a napfelkeltét, amit várhattam jódarabig, mivel egy nagy szikla fekszik keletre, s olyan reggel fél 7-ig eltakarta a nap útját. Később kezdett meleg lenni, igazából rohadt meleg van ott, nem úgy, mint itt Thyolo Tartományban. A Malawi-tó körül lapos a táj, olyan igazi afrikai, szavanna. Hatalmas majomkenyérfák (baobab tree), meg egyéb akácok, és fű. Azért vannak itt is hegyek, szépek, fenségesek! Tele gyönyörű fákkal, sziklákkal törve meg a zöld-sárga füvet. Néhol nagy faalakúra nőtt kaktuszokkal.
Reggeli után készítettünk szendvicset és elmentünk túrázni.
Először felmásztunk arra a hegyre, ami a szállótól közvetlenül nyugatra emelkedett, s onnan csodáltuk a gyönyörű tájat. Keletre az öblöt, ahol a szálló volt, meg a szigetet, meg a túlpart párába vesző messzeségét, ami nagy hegyek cakkoznak. A víz gyönyörűen kék! Mintha valami ékkő lenne. Az ember már várja a sóillatot, mint a tengernél, persze az nincs. :)
Aztán keresztül mentünk a falun, s elindultunk észak felé, hátha el tudunk gyalogolni Cape Maclearig (ahonnan láthatnánk az egész tavat, mármint minden irányba körülnézhetnénk), sajnos túl messze volt az, tehát addig nem tudtunk volna elgyalogolni.
A falu után egy katonai bázis mellett haladtunk el, ahonnan egy katona elkalauzolt minket párszáz métert, meg útbaigazított, tanácsokat adott. Szerintem koki részeg volt, már csak a szagából is.
Ja itt, mármint előtte esett meg, hogy először, mióta Malawiban vagyunk egy részeg ipse kijelentette nekünk, hogy: „Mi itt Malawiban nem akarunk fehér embereket.” Ezen elgondolkodtunk, s nevetve vázoltuk fel később magunknak, valyon mi történne az országgal, ha az összes fehér elhagyná, az összes beruházással, cuccal, pénzzel és dolgokkal, amiket csak úgy odaadnak a szegény malawiiaknak! Száz év se kéne, s visszasüllyednének középkori szintre, amúgy se esnek tőle távol.
Az utunk sziklák között vezetett fel-le, a hegyek keleti oldalában, gyönyörű erdőn keresztül északra. Az első faluba nem mentünk le, de a magasból láthattuk. A második falun keresztül vágtunk, hiszen az út letért a hegyről, a falun át, ami egy nagy öböl partján feküdt, hosszú homokos parttal. A kis völgykatlan, ami átvágtunk tisztára mint valami kráter, körös-körül hegyek, középen meg sík, teleültetve haszonnövényekkel, egyedül keletről volt az öböl.
Északnak haladva át kellett vágnunk egy 2-3m széles patakon, tehát cipő le, majd száraz lábra később vissza. Az északon lévő két hegy közötti kisebb bemélyedésen keresztülvágva elértük a harmadik falut is.
Sajnos neveket nem tudtam megjegyezni, de talán majd térképről, vagy Googlemaps-ról le tudom másolni.
Ez a falu… nagyon különbözött mindattól, amit eddig láttunk, s mégha Monkey Bayben nem is volt, itt aztán szólt az „Azungu!”-zás. Meg még a „You!”, de olyan hangosan, hogy csak na!
Szerintem a falu összes kölke minket követett, baromi idegesítő volt!
A falu: itt a házak közel voltak egymáshoz, nem szántóföldek választották el őket, hanem kerítés, s köztük olyan méteres sikátorokon keresztül lehetett közlekedni. A sikátorok közepén mélyedés, mint vízmosás, tele szeméttel. Térdig járhattunk volna benne, ha nem tömörül össze. Átvágtunk a falun a partig, ami dugig volt kenukkal, meg még több emberrel. Halszárításhoz használt asztalok sorai a part közelében, a parton pár bolt, rengeteg kenu, meg csónak, hálók, emberek.
Vettünk üdítőt, majd menekültünk is kifele a tömegből. Egy kis dombra felmásztunk, s ott tartottunk szünetet, de végül inkább elhagytuk a falut, s egy másik tóparton lévő dombtetőn tartottunk pihenőt. Nagyon ki voltunk fáradva addigra már, hiszen meleg volt és sokat is gyalogoltunk. Visszafelé meg gyalogolhattunk megint. Mondták, hogy csónakkal is vissza lehet menni, de 300 gyanúsan kevésnek tűnt (katona mondta) érte, meg K. nem akart csónakázni.
Sajnos köcsög kölykök megtaláltak, s egy másik dombról üvöltöztek felén, hogy Azungu és You, meg ki tudja mit chichewán, vagy fél óráig. Végül jöttek közelebb is, nekem meg elpattant a cérna és elkezdtem kővel dobálni őket, hogy húzzanak a retekbe és hagyjanak minket békén (előtte próbáltam szóval is, azért)!
Végül felkerekedtünk és visszalábaltunk.
Visszafelé találkoztunk kis majmokkal az úton, a hegyen. Odafelé csak távolabbról láttuk őket, viszont most közelről figyeltek, ugrabugráltak fölöttünk a fákon. Nagyon aranyosak, a kis fekete pofijukkal. :)
Monkey Bayben egy kis helyi étteremben rendeltünk csirkét rizzsel (a chichewa menüből a pincér-szakács srác fordította le nekünk), amiből a csirke ki tudja mi volt, az tuti, hogy legalább pár napja sütötték. Végül odaadtuk a kaját az ablakon bebámuló 3 kis kópénak.
A szállóba visszaérve, csak leheveredtünk az egyik kanapéba a tó partján, s ott döglöttünk sokáig.
Este egy másik érdekes dologra lettem figyelmes cigizés közben: a fényes csillagokat nézve északon feltűnt nekem a Nagy Göncöl fejjel lefelé álló képe, s Paul végül elmagyarázta nekem, hogy ha a két szélső csillagát összekötöm, akkor azok északi pontra mutatnak. Majd a Dél Keresztjén ha a hosszabb vonalat nézem akkor az mutat délre, nem úgy, ahogy eddig gondoltuk a rövidebb szárral.
Szombat (04.19.):
Reggeli után összepakoltunk és felkerekedtünk.
A faluba beérve egy minibusz lassított mellénk, s mondták, hogy Mangochi 1500. Még jó, hogy K. figyelt tegnap, s emlékezett, hogy Paul mondta csak 700 kwacha az út! Így végül annyira lealkudtuk, mondván egy centtel sem fizetünk többet, végül benyomorogtunk a buszba, amit iszonyúan megtömtek, még a lábaink között is emberek ültek… (oké az első sorban ültünk, ott van egy kis hely még… de akkor is)
Mangochiban hamar találtunk Limbebe vivő buszt, igaz még vagy kétszer körbementünk előtte a városon, hogy feltöltsék. Végül irány Limbe!
Ez is őrülten repesztett. Telefonom tegnap lemerült olvasgatás közben, így fényképezővel kattintgattam, pár képet kilopva a szavannás afrikai tájból, meg később Zomba felhő burkolta hegyeiből.
Megint fél 11 után indultunk és 2 körül meg is érkeztünk Limbebe. Ahol a bankok melletti kisebb Shopriteban vettünk fagyasztott darált húst, meg még pár cuccot, majd irány étterem, s faltunk egyet. Nem volt ez se valami nagy szám, de hát helyi étterem. Legalább a csirke az volt, mégha a krumpli nem volt eléggé sült… na megint csak panaszkodom. Ilyen napom volt aznap.
Már nagyon teli volt a tököm azzal, hogy mindenki el akar adni valamit nekünk, vagy pénzt akar, vagy csak valamit akar tőlünk! Ez baromira idegesítő hosszabb távon! Másoknak talán röviden is.
Rebecca nem válaszolt K. sms-ére, így végül vissza buszoztunk Thungába, s onnan gyalogoltunk.
Mondtam már, hogy mostanában a kölykök néha a nevünkön szólítanak? Mivel olyan sokszor kérdezték már nevünk, így K. nevét jól tudják, de enyémet nehezebb nekik kiejteni, mostmár azért néha azt is mondják, nem csak „Azungu boo!” (bó = szia). Tegnap vicces volt mikor egyik kölyök Banyi-nak szólított. :) Sose gondoltam, hogy így is lehet torzítani a nevem, de jópofa! :)
Este kicsit elbeszéltük A.-nak milyen volt az üdülésünk.
Azt azért sajnálom, hogy nem tudtunk több időt ott tölteni (kicsit drága lett volna), viszont egy hét alatt sok mindent láthattunk volna, talán még úszni, csónakázni is el tudtunk volna menni.
Viszont így olyan hűvös volt a víz reggel is, meg este is, amikor tudtunk volna menni, hogy kihagytuk.
Vasárnap (04.20.):
Még mindig nincs net… két hete nem tudtam se blogot feltölteni, se visszaírni senkinek sem, de lassan rászánom magam, hogy telefonomon szenvedjem el az email írást…
Délelőtt már nekiálltam a Két torony (Gyűrűk Ura 2) könyvnek, majd kimostam a ruháink nagy többségét, mert annyi volt, annyi ideje gyűlik már, hogy a végére igencsak kifáradtam.
És akkor még nem is tudtam befejezni, mivel nem volt több hely a kötélen, s még van egy rakat zokni.
Nem hiába a hűvösebb idő miatt sokkal több ruhát fogyasztunk. És áldom a mosógép feltalálóját, mivel ha így kéne mosni minden télen! Belegebednénk!
Pulcsimat így se tudtam normálisan kimosni, úgyhogy majd kitisztítja a mosógép, ha majd megyünk NHQ-ba, vagy majd CICD-ben, hiszen mával is számolva már csak 24 napunk van hátra!!!
Jajj de várom már! Visszafelé számlálom a napokat! :)
Nem a CICD végett, ugyanmár, ki vágyik oda vissza?
Nem, Európa végett, a barátok végett, az egyszerűbb élet miatt! :)
Mintha itt nem lenne egyszerűbb, végülis mondhatjuk azt, viszont a technológiai hiányosságok miatt igencsak nehézkes néha, no meg az emberek mentalitása is felőrölte az idegeinket ebben az 5 hónapban!
De akkor már számolhatom azt is, hogy hat hét és megint szülőhazám földjét tapodhatom! ;)
Hétfő (04.21.):
Reggel elkértem Harrytől a biciklijét, s elindultunk Bvumbwe suliba, a tavaszi szüneti olvasós klubba. Én eléggé kétségek között, hogy valszeg nem fogunk ott senkit sem találni, meg piacon sem (ami tervezve volt, hogy oda is megyünk. Nincs zöldségünk-gyümink.), mivel mint megtudtam Harrytől, ma van, illetve péntek óta van húsvét a keresztények között… Eddig abban a hitben éltünk, hogy múlt héten hétfőn volt, hiszen nekünk erről beszéltek előtte, és ezért is szerveztük így a gyerektábort, meg a programokat. Eddig mindenki azt mondta, hiába írogatta anya, hogy most van… Gondoltam itt máshogy nyomják… pedig megint csak hülyék itt az emberek, s nem tudják normálisan elmondani a dolgokat!
Na szóval suliban voltak páran, szerintem a 8.-asoknak tartottak különórákat. Egy tanárral (akit eddig még nem láttam) beszélgettünk, természetesen nem tudott semmit sem az olvasós klubról, a szünetiről meg végképp semmit! Jó kis kommunikáció, mi? K. végül nagyon felhúzta magát (mostanában egyre könnyebb őt is kihozni a sodrából az ilyenekkel, no meg az „azungu price”-szal, vagyis mikor nekünk valamit dupla annyiért akarnak eladni), és kiderült, hogy csak 14-en vannak tanárok! És nem tudnak egymással beszélni, vagy mi faszom?!
Megbeszéltük vele, hogy majd összeszervezi a tanárokat, s jövőhét kedden eljövünk egy kis elbeszélgetésre, hogy végre történjen is valami!
Utána elmentünk piacra, egy eladdig általunk nem is ismert úton. De szép volt, mégha hosszú is! Útközben láttunk egy nagy golfpályás uradalmat, elektromos duplakerítéssel körbevéve. Bevásároltunk piacon, még ananászt is tudtunk venni, pedig azt mondták már vége a szezonnak! Ennek csak örülni tudok! (otthon lehet utáltam, de itt olyan jó íze van! Nyamm-nyamm!) J
Aztán Thunga felé eltekertünk aszfaltúton, majd onnan vissza Amalikába.
Összeszedtem a megszáradt ruhákat.
Internet még mindig nincs.
Harrytől megtudtam reggel azt is, hogy most a DAPP-os melósoknak is szünet van, tök jó, hogy időben (aznap) mindig tudnak közölni dolgokat!!!
Mi meg tervezzük, hogy beszélünk Cedriccel: pénzről, Mulanje-be tervezett kirándulásunkról (neki majd investigation-nak, adatgyűjtésnek nevezzük. Hiszen azt is kell minden DI-nak a projekt alatt.), meg az itt töltött 6 hónapnyi önkénteskedést mutató oklevélről is, ami jól jöhet majd melókhoz! ;)
De most nem tudjuk mi legyen vele… írtunk sms-t, de még nem írt vissza, lehet megint ráírok, vagy megcsörgetem.
Linda is kéne, mert megígérte, hogy segít majd pénzt váltani, mert már gyűjtöttünk egy adagot, s ideje lenne beváltani angol fontra, amit majd tudunk is használni UK-ban!
Majd csak megtudjuk a dolgokat…
Lassan már készülődni is kell, hiszen már csak 24 napunk van és repülünk Angliába!!! JJJ
Utána Cedric még felajánlotta, hogy elvihet minket Blantyrebe, körülnézni kocsiból, de inkább nemet mondtunk, mivelhogy eléggé félt az ilyen éjszakai, főleg szilveszter éjszakai vezetéstől. Múlt évben volt egy balesete, amit megúszott, de ja. Részeg volt a másik sofőr, s széttört 3 kocsit is.
Ültettünk pár akácfát, meg pár másikat, de víz hílyán szerintem csak halálra ítéltük őket, dél előtt visszaindultunk gyalog. Nem messze volt a suli a Sarki Bolttól, ahonnan még 15-20 perc gyalog vissza az út a DI házig.
