December 20.
Mai nap is jól kezdődött.
Reggel korán felkeltem, 6kor, hogy kiültessem a növényeinket, mielőtt elmegyünk két hétre és víz nélkül idebent kell megdögleniük. Egész héten ültetgetés volt a terv, de mivel minden nap esett az eső, így el kellett halasztgatni, s gondoltam most reggel nem esik, s utolsó sansz.
Kerestem egy botot a ház mögött, s azzal csináltam gödröt levendulának a nappali ablaka alá, kiráztam a műanyag bödönkéből (amibe ültettük, a „szemétdombon” találtam), s belehelyeztem a földbe, szépen elegyengetve rajta, körülötte a földet.
A többi növényt az éthordó dobozkákban levittem a domboldalba, ahova Maggie mutatta, hogy ültethetünk, kiráztam őket a kajás dobozokból, s megpróbáltam szépen lerakni a földre, amit megpiszkáltam (felszántottam előtte a bottal). Persze mivel olyan kis hajtásocskák még csak, így nem sok került a föld alá, vagy fekve, de nem akartam időt pazarolni, majd meglátjuk legyökereznek, és kiássák-e magukat a föld alól. Oregánót kihüvelyeztem a műanyag zacsijából, s a „kibotozott” lukacskájába helyeztem. :)
A. sage-ét (zsálya) is mellé helyeztem, bár igaz-ami igaz eléggé döglöttnek tűnik a kicsike… Nem érdekel. Ha nem tudta csak locsolgatni, ráadásul normálisan elültetni (mert most egy kis csemete szerűséget egy kajás dobozkába ültetni elég nagy ész kellett hozzá…)
Nem hiszem, hogy túléli.
Utána próbáltam nekik amolyan védősáncot húzni a földből, ami megakadályozza a víz lefolyását, lemosását. Ugyanis az egész domboldal amolyan lépcsőzetesre van kialakítva.
Bazsalikom és paprika sarjakat áttelepítettem konyhaablakba, kívülről. Mivelhogy ezek még túl bébikék ahhoz, hogy kiültessük (szerintem), és a konyhaablakot nem tudjuk csukni, ott éri őket napfény és eső is. ;)
Majd kifelejtettem Maggie mutatta, hogy a domb aljában található citromfű, szal bicskámmal harántosan vágtam 8-10 szálat, s kis lyukat aplikálva az ablakok alatti földbe, leültettem őket.
Remélem minden túléli. Mármint azokat a baromi erős esőket, amik itt vannak!
Utána kézmosás, szandál, majd talptisztítás. Közben a csajok is felkeltek végre.
Összepakolni a maradék cuccokat, fogkefe, tusfürdő, stb… s irány a suli, kocsi.
Mozes akkor közölte velünk, hogy nem most kéne mennünk, hanem 24.-én… na fasza.
Azért megkértük hívja már fel Cedricet, hogy tényleg? Tényleg.
Szóval 24.-én fogunk Chilangomába utazni.
Mindegy, azért ha várunk két óra múlva elmehetünk a visszajövő kocsival Blantyrebe boltozni.
Mivel mindent kiszámítottunk, hogy péntekig legyen kaja, így most semmink sincs, és már egyikőnk sem hajlandó elmenni a suliba malawii kaját enni.
Visszacíhelődtünk, bosszankodtam, kipakoltunk.
Vártunk, vártunk, vártunk.
Majd Mozes mondta, hogy 20 perc múlva mehetünk vele, mert ő pont megy Chilangomába Lindával. Szóval 1 óra múltán valamikor el is indultunk.
Kiraktak Shopritenál. először megrohamoztuk a kedvenc indiai éttermünket, mert majd éhen vesztünk már! Közben elkezdett szakadni az eső. (később még lesz folyománya)
Marhahúsos chilit ettem sültkrumplival, hú de baromi erős volt! Állítólag vörös volt a fejem, majd könnyeztem, folyott taknyom-nyálam. Mindig apára emlékeztet ez, amikor papánál eszi a macskapöcse paprikát a levesből. :D Sok íze nem volt, meg jól se laktam, végül K. kajáját is megcsócsáltam.
Aztán benéztünk Game boltba, ami baromi drága volt és alig találtunk valami megvehetőt. Vettünk banán ízű maize pürét (most kipróbáltam, csak forró vízzel, vagy tejjel el kell keverni – tök olyan, mint a tejbegríz, vagy bébipapi).
Aztán könyvbolt – semmi érdekes.
Shoprite… addigra elment az életkedvem a vásárlástól.
Ja kocsiban mondta Mozes hogy nem jönnek értünk, majd busszal tudunk visszamenni.
Oks, már memorizáltam az útvonalat, s hogy hogyan honnan hová kell menni.
Mondták, hogy olyan 150 kwacha körül van onnan Limbeig a busz, onnan Thungáig olyan 350.
Szakadó esőben átrohantunk a kétsávos úton, jófejek a sofőrök, egy kisbusz megállt és ránkvillantott, hogy mehetünk.
Kisbuszt elkap, százasért Limbe-be.
Dehogy az milyen utazás volt!
Igazi kaland! :D
Fel a patkára, gyalogos úton, centikkel a vízzel telt árok mellett, külső asszisztálással, majd vissza autóútra, bevágni 3 kocsi elé, centikkel elkerülve őket, áthajtani a szembesávba, közben majd széttörve a minibusz közepén az alját (mivel valami betonpatka volt a két sáv között). Ja azt mondtam már, hogy az egész környék, Blantyre-Limbe olyan forgalmi dugó volt, hogy csak na?! Mindenki lépésekben haladt, pár métert, fél óránként. Mi meg hasítottuk a vízzel teli utcákat, a szakadó esőben sétálgató emberek-kocsik ármádiája között! :)
Limbei piac fölött visszafordult a minibusz és közölte a pénzszedő, hogy ők visszamennek, szal innen gyalog. A sofőr azért még próbálkozott a csajoknál, csók, vagy feleség, vagy valami…
Jópofa volt bokáig érő vízben gázolni, a minibuszok emberek százai között lavírozni lefelé, majd fölfelé. Egy kedves srác útbaigazított minket, minden pénz nélkül, hogy merre találjuk a Thunga felé menő minibuszt. Ott egy gyors alkudozás, mert, hogy első ár 600 kwacha per fő lett volna, végül 450-ben kiegyeztünk. Ha már egy százasért el tudtunk jönni idáig, másik busszal! ;)
Az azért furcsa volt, hogy sok ember így is Azunguzott… azért mégiscsak közel van Blantyrehez, csak-csak mászkálnak arrafelé fehérek… vagy nem?
(Mivelhogy a városban sok fehéret, indiait, pakisztánit, vagy más közel-, vagy távol-keleti származásút lehet látni.)
Benyomorogtunk a minibuszba… nem tudom néztétek-e a képeket, de idekint mindenhova ilyen kis „kilencszemélyes” minibuszok járnak, mint tömegközlekedési eszköz.
Namármost az a kilences szám szerintem csak Európában, esetleg az eredeti gyártási papíron jelent kilencet. Itt addig tömik a buszt, míg lehet és akkor indul, ha teli van. Persze vannak srácok a buszok közelében akik próbálják az ő buszukhoz csábítani az utasokat, főleg minket, fehéreket. Másik pénzszedő vagy sofőr is megpróbált alkudozni velünk, de mi már 450-el kiegyeztünk az elsővel.
Ja busz: 23-an utaztunk a sofőrrel, jegyessel együtt! Meg egy kisbaba. 4-en minden sorban, elsőben csak 3-an. Viszont, mivel baromi nagy dugó volt, vagy másfél óráig haladtunk max 100 métert. Aztán valahogy csak megindultunk, bár város széléig alig-alig haladtunk. Előtte jól szarrááztunk, tehát tök vizesen ültünk 3 órát a buszban, nyitott ablakokkal, úgyhogy szerintem el fogjuk tudni mondani, hogy „Igen! Mi megfáztunk Afrikában!” :)
Tök jó arcok itt az emberek, igaz, hogy tényleg Afrika meleg szíve ez az ország. Alig láttam eddig kötekedőt (egy részeget a múltkor, de az is vicces volt inkább, szerintem írtam róla), mindenki próbál kedves lenni és segítőkész egymással.
Buszból egy srác kérte pénzszedőt (hívjuk pénzesnek, rövidebb, ok?), szóval „pénzest”, hogy vegyen már neki 200 kwacha Airtel feltöltést, ha már nem messze tőle árulják (pénzes mindig a tolóajtó mellett ül, kinyitogatja ablakot, vagy ajtót és úgy lesi az újabb utazó szándékú egyedeket, vagy csak beszélget másokkal), tehát srác átnyújtotta manit, s kapta kártyát. Nő hátul vett valami rágcsát ablakon keresztül az egyik sétálgató, áruját kínálgató árustól. Mi meg láttunk a piacon, kocsitól 1-2 méterre sült kukoricát, tehát megkértük a srácot, aki K. mellett ült, hogy vegyen már nekünk 2-őt. 70 kwachaáért kaptunk egyet. Igazából nem is kukorica, hanem maize, és olyan grillezett, sose ettem még ilyet, bár állítólag cseheknél lehet kapni. Nálunk csak főtt, vagy pattogatott a menő, vagy csak én nem találkoztam más fajtával.
Nem volt rossz olyan, a két leírt közötti íze volt, csak nem sós. Az hiányzott.
Jópofa volt az is, hogy a sorban totyorgás közben az ablakon kihajolva, vagy csak kikiabálva beszélgetett mindenki majd mindkivel. Persze chichewan, szóval egy árva kukkott nem értettünk, de vicces vot, s sokat is nevettek ők is. :)
Szóval 3 óra üldögélés… szétment a seggünk. Nem a kényelem a jelentős ezeken a buszokon. Thungában leszálltunk, már sötétedett, 6 óra után volt. Elkezdtünk gyalni, mert persze hiába írtunk 3 sms-t is Maggienek, nem küldött elénk kocsit senki. Már majd félútón voltunk, amikor jött egy DAPP kocsi, és megmondták, hogy nem szabadna így itt sötétben sétálgatnunk. Nem számított, hogy mit mondtunk, ja és Maggie meg nincs Amalikában, fasza!
Legközelebb hívjuk! Na persze, mikor addig van térerő, hogy egy sms talán elmegy, hívni, meg a kapcsolás előtt elmegy a térerő… legalábbis nálam.
Visszahoztak házig, fürdés, ruhák kiteregetése. Itt is esett, tehát, amit a délelőtti várakozás során K-val kimostunk ruháink, amik majd megszáradtak, mikor mentünk városba, most csuromvizesek… :S
Meleg fürcsi, szandál mosás. Mostmár se cipő, se szandál, mindkettő vizes. Még jó, hogy van két cipőm, ami száraz.
A. elrohant netezni.
Mi végre szárazon, melegben, nem hidegben dideregve, mint a hazaúton, készülünk kajálni.
Netet majd holnap használom, elvileg tanulós hétvégénk (study weekend) kéne legyen…
Ma azt beszéltük K.-val, hogy lehet inkább el kéne menni holnap Bwumbve piacra, sok jó zöldséget nézni, itteni ananászt venni, vagy valami…
Holnap folytatom, előző napokkal is.
Jóéjt! :)
Jó reggelt! :)
Ma végre jó idő van, sütött a nap... most megint felhős, viszont ruháink majdnem szárazak. Ha nekiáll esni az eső, akkor viszont elrohanok beszedni őket, mostmár ideje lenne, hogy megszáradjanak. :)
Piacot elnapoltuk, inkább jöttünk netezni. Elvileg tanulós hétvégénk lenne... de többieket sem látom neten a csapatból (mármint akik másik országokban vannak).
Hát előző napok... nem nagyon tudom. Szerintem úgy semmi érdekes nem történt. Ja de!
Egyik délelőtt. Szerdán? Vagy csütörtökön?
Elmentünk sétálni, gondoltuk megkeressük az árvaházat, ami a környéken van valahol, csak kerülővel, vagyis inkább felfedezős kanyarral a környék dombjain keresztül.
Persze, hogy nekiállt esni az eső, 5 perccel később szakadni. Szóval visszakanyarodtunk és átkeltünk a száguldó patakon. K. és A. cipő nélkül átlábaltak, én próbáltam átugrani. Majdnem sikerült, a cipőm sarka belecsúszott a vízbe. Végülis mindegy, mert felülről jobban elázott, szóval totál vizesek lettünk mire visszakecmeregtünk a veteményesen keresztül, a sulihoz, majd a házhoz.
Új ruhák, csurom vizesek... szal vehettem fel megint másikat. :)
Tegnap városban még felhívott Lettuce, Nataly malawii haverja, aki egy kézműves, s kérdezte, mikor érünk akkor Chilangomába, megbeszéltük, hogy akkor majd 24.-én jön oda, mikor már mi is ott leszünk. Múltkor már volt itt, Amalikában, hozott rengeteg gyönyörűséget! Festményeket (akril, batikolt textilre, viaszos festékkel; olaj), fafaragványokat, ékszereket, mind kézzel készített. Ő általa. Nagyon szépek! És baromi olcsó! Úgyhogy jól televásároljuk majd magunkat, mire hazaérünk. :) Ez volt eredetileg is a tervem, a ruháim, cipőim, amit magammal hoztam az megy ajándékba, vagy cserekereskedelembe itt, s visszafelé kézműves termékekkel megpakolt táskákkal megyek! ;)
